Tudtátok, hogy a lol a régi magyar nyelvben a sonkát jelent? Mire nem jó egy nyelvtan óra... Most játszunk neológust, és találjunk ki inkább magyar rövidítéseket az angolok helyett. Pl. az SZVSZ (személyes véleményem szerint) már használható IMO helyett.
Ezennel szeretném a világ elé tárni javaslataimat. IRL helyett --> VAVI (való világban) MYOB helyett --> KÁBÉ (kapd be) LOL helyett --> SZéLeRö (székről leesve röhög) még értelme is van stb.
Nem mondok többet, mert jön az ortológus bácsi, aki elnáspángolja a rossz gyerekeket.
Héten 19. Öregszem. És - a saját értékrendem szerint legalábbis -
felnőttkorba léptem. Mégsem érzem magam annak. Szétszórtság, semmi
motiváció, csak úgy élek bele a világba. És ez rettenetesen bosszant.
De hát nekem kell változtatnom, nem Mari néninek a szomszédból.
Nincs életcélod? Találj magadnak!
Nem bízol magadban? Ne görcsölj!
Félsz a jövőtől? Foglalkozz a jelennel!
Szalagavató
A fent megfogalmazott életszemlélet által vezetett hozzáállást tanusító kijelentések:
1. Nem törődöm azzal, hogy nincs keringőpárom
2. Nem törődöm azzal, hogy úgy nézek ki, mint egy víziló
3. Nem törődöm azzal, ki mit mond
4. Nem törődöm azzal, ami eddig aggasztott
A fent megfogalmazott életszemléletet elkerülő hozzáállás megmaradását tanusító nyom:
Minden kijelentésemből elveszem a "Nem törődöm azzal, hogy" szerkezetet
Versem, nem első, de utolsó
2008-11-16 16:15 vasárnap
Terpeszkedő sínek közösülnek villamos testekkel Balra zümmögnek, jobbra tuc-tuc Fejem felett arany glóriakéz átkozza születésem pillanatát Falak összenyomnak a vállak nyomnak zúznak kulcscsontokat kínesőm hullik fejeikre Acél állatok dalolnak műanyag virágok táncolnak egyik nyüszít, nyög undorom felett, trombitál Vár és nyit Lesben áll Lenéz engem és elterül vihogva Fényre bukottak veszik körül testem sötétséget ígérnek semmit adnak helyette
Expresszionista vers. ván hándrid per szent saját.
Huh... Néhány hete olyan vagyok, mint a mosott szar. Lelkileg meg úgy minden téren. Betett a szalagavató, az érettségi, velem és a magammal való elvárások... Nincs párom, nincs ruhám, semmim sincs, én meg önsajnálatba temetkezem és nem jutok egyről a kettőre, de még csak 1,5-re sem... Mondják, hogy a lélek betegsége a testre is kihat. Szeptember óta folyamatosan beteg vagyok... Demo... Make nai yo! Úgyhogy tudatos cheer up meg minden.
Huh... 2 perce fejeztem be a Code Geass-t, és hirtelen jobb "szót" nem találtam... Amikor elkezdtem a sorozatot, enyhén szólva előítéleteim voltak, amik azért valjuk be, jogosak voltak. Azt tudjuk, hogy egy jó történet receptje a fordulatosság, de túlzásokba azért ne essünk. A vége viszont brilliáns volt... Amikor néztem, végigfutott rajtam a libabőr, úgy, mint amikor egy szép zenét hallok... Úgyhogy még egy "Huh!", mert ezek után nem tudok értelmesebb dolgot mondani...
Írni nincs kedvem. Úgyhogy csak zenét / videót / mi egyebet dobok.
"A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kisemberek
dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban
élni, mint felfedezni magukban az erőt a változásra. A lehetetlen nem
tény, hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás, hanem kihívás. A
lehetetlen lehetőség, a lehetetlen múló pillanat. A LEHETETLEN NEM LÉTEZIK."(Cassius Marcellus Clay jr. /Muhammad Ali/)
Csak tömören. Párom az nincs szalagavatóra. Ergó a ratyi kedv. Ebből kifolyólag levágattam a hajam. Jól néz ki. Holnap 6.45-re bent kell lenni, me' osztálytánc próba. Kíváncsi vagyok, észreveszik-e. Tuti, mert 10 cm-t vágott a fodrász. Össze se tudom kötni, elöl olyan rövid, h kilóg. Nem baj, a keringőruha költsége nem terhel. Amúgy meg túl vagyok Soul Eater és Devil May Cry korszakomon. Dante... X3 Elkezdtem írásrendszereket gyűjteni. Majd meglátjuk mi lesz belőle. Szarok az érettségitől. Eddig is szartam. Most még jobban szarok. Elkezdtem számtech érettségire tanulni. Dupláznom kell. Szarok a jegyeim visszamenőleg. Ez van. Elvállaltam az osztályvideó elkészítését. Jólesz, ha rajtam múlik. Még mindig ratyi kedv. De a hajam legalább szép. Zene.
Na jóvan, ennek is vége, Évzárón mindenki sírt... Persze mindenki másmilyen okból:
az igazgató, mert elmegy Kolos Dávid apja (nem részletezem) Petra, aki megkapta az emlékdíjat Sust, személyes okok
Mind1... Viszont ötös lettem kémiából! Ezt hogy csináltam? XD Egészen biztos nem rajtam múlott... Azért ebből a szempontból elég sokat köszönhetek neki...
...
A One Piece korszakomat Gintama korszak követi :3 A szereplők, hát ahhh... (L) Főleg Gintoki, de Toshiro se semmi (egyébként az utóbbi egy élő személy volt). Taklán ha képet rakok, jobban megérthető...
Na, ugye! X3 (*fangirl mode on*) Mondjuk Gin-chanról nem találtam olyan nagyon jó képet... De bőven elég ha csak annyit mondok, hogy ennél sokkal jobban is kin tud nézni! A harmadik fickó meg valami gonosz lesz sztem (egy amv-ben láttam). Ő volt az egyetlen *szerelem első látásra* már egy jó ideje. ^^
Aki él és mozog - legalábbbis az ismerősöm - az biztosan megfordult tegnap a 18. kerületi okmányirodában. Langó, Bea egész családja (Bea szerencsére nem), régi tornatanárom és a nő, akivel anya reggel beszélgetett a pályaudvaron. XD Mit kerestem én az okmányirodában? Útlevél miatt voltam ott, viszont hamarosan kiderült, hogy tök felesleges volt elmenni, mivel volt érvényes útlevelem (tényleg? XD), amit egy kisebb lakásfelforgatás után meg is találtunk. Na és igen, hírek a Beáról! Eddig is csak Pannán keresztül érdeklőttem felőle, de mivel már ő sem tartotta a kapcsolatot vele, meg ritkán is találkoztunk, ezért a hírforrásaim elapattak felőle. A legújabb infó róla az, hogy valami pasinál lakik. Na, ahogy én a Beát ismerem, hamar ráun majd a gyerekre, aztán vagy visszamegy a szüleihez, vagy egy másik pasinál fog kikötni. Mondjuk anyja szerint elmúlt a hüllye korszaka, és azt mondta, hogy nagyon hiáányzom a Beának. Ja, nincs kiből hülyét csinálnia... ˘-˘
Azt hittem egyébként, hogy ez a nyaram is olyan lesz, mint az eddigiek; lanyhulok, nem csinálok semmit, nem megyek sehova. Hatalmasat tévedtem. A nyaram kb. így fog kinézni:
jún 28. - júl 4. Ikervár júl 7-14. Bulgária júl 20-26. Szlovákia valamikor augusztusban Erdély
Mi lesz így a jól eltervezett érettségimmel...? T-T Éss mikor tanulok meg gitározni? Az orosszal mi lesz? Fogyni? + még Shaneka is rágja a fülem majd... XD Eldöntöttem, hogy fodrászhoz is elmegyek. Levágatom a töredezett részeket, és gondolkozom fru-frun vagy valami tépett sérón. Csak az a baj, hogy a frufru begöndörödne, szal vasalnom kéne a hajam, ami viszont nem sokat ér tapasztalataim szerint. (Animecon, 2 óra múlva megint hullámos volt a hajam)
Herótom van a váraktól és templomoktól, meg a minden lében kanál idegenvezetőktől. Úgyegyébként jó volt Szlovákia. Életem harmadik külföldi útja volt ez. Megtanultam hogy gyakujem, és idegeskedtem hogy miért nem Pozsonyba megyünk. Hajnali hat óra van, nincs kedvem részletesen írni róla. Még meg kell várnom, hogy hasson a gyógyszer, aztán megyek sütit ennni, aztán elkezdem letölteni a Gintama-t vagy a D.Gray-man-t és elolvasom a legújabb mangákat. XD Amúgy azt hittem, hogy ez a nyaram ugyanolyan leszz , mint a többi. Aztán kiderült, hogy oltári mennyiségű feladatom van (őszi matek és angol érettségi), látótérbe került a gitár, elképzelhetően megyek Ukrajnába, Szlovákiába (újra) meg Erdélybe, készülni akarok az animecon-ra (cosplay, AMV, rajz, táncszőnyeg, karaoke...) és még fogyni is akarok a Szalagavatóra... XD Nyüzsi esz ezerrel, még jobban el fogook fáradni, mint évközben XD Na megyek sütit enni. :3